2012. július 10., kedd

Nyári smink

Sziasztok!

Mivel mostanában nem nagyon sminkelek, ezért nem is voltak sminkes bejegyzések! (igazából semmilyen, de ez hosszú történet) Ezekben a kánikulákban teljesen feleslegesnek tartom a sminket, mivel úgyis 10 perc után pacás lesz, elfolyik és undorítóan néz ki. A napi sminkem általában bronzosítóból és spirálból állt mostanság, no meg valami élénk rúzsból, de úgy gondoltam, ezt kár feltenni, mert semmi érdekes nincs benne, meg persze spirálozni mindenki tud :D
Ezt a sminket is többször viseltem az elmúlt hetekben, főként este mikor mászkáltunk erre-arra.
Nézzétek :)
Persze ez a smink sem nagy ördöngösség, de mégis mutatós szerintem és én nagyon szeretem :)
Először is szemhéjalapozót viszek fel az egész szemhéjamra a szemöldökig, majd ezt vagy egy halvány rózsaszín vagy egy bőrszínű szemhéjpúderrel fedem be, majd húzok egy tusvonalat (Essence Holografics Prismatic White tusával húztam egy vonalat a felső szempillák tövébe és ebbe egy vékony lapos ecsettel beletapogattam a Sleek Bright paletta Bolt nevű kék szemhéjfestékét), spirálozok, korrektorozok a bőrhibákra és a szemek alatt (ezt is csak nagyon finoman és tényleg csak ha nagyon muszáj) bronzosítót teszek fel az arcomra, egy leheletnyi púder, valami élénk rúzs és mehet a menet :)
Ja és még a szemöldökömet szoktam kiigazítani, amire kitaláltam egy tök jó módszert, ami nem mászik el, mégpedig a 15-ös korrektorpalettám két legsötétebb színe közül (a négeres színek) a világosabbat viszem fel egy ferde ecset segítségével és erre viszem fel nagyon vékonyan a szemöldökport (abból is a halványabbat "oriflame")
 Ugye, hogy nem nehéz elkészíteni? :)))
Jöjjenek a képek:





A hajamat ne nézzétek, épp festés előtt voltam (nem találtam szájbavert világos rézvörös festéket sehol... 3 fodrászkellékesből egyben sem volt, de azóta már van :P és lassan újra rámfér a mázolás :D)
Amiket használtam:
Szem:
- ArtDeco szemhéjalapozó
- bőrszínű szemhéjpúder (120-as paletta)
- Essence Holografics Prismatic White tus
- Sleek Ultra Matte Brights V1 I-Divine Palette: Bolt nevű árnyalata
- Avon Supershock gel szemceruza
- Max Factor Fals Lash Effect Fusion spirál
- Oriflame szemöldök szett (+15-ös korrektor paletta csoki színe :P)


Arc:
- 15-ös korrektor paletta
- She kompakt púder
- Essence Sun Club bronzosító


Száj:
- Aden folyékony ajakrúzs Nr 10 Fuchsia


A smink leírását ITT is megtaláljátok :)
Remélem tetszett Nektek ez a smink!
Ti hogy sminkeltek ezekben a 40°-okban???
Szép napot
*.*



8 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszik a smink:)
    Díjat is kaptál tőlem:
    http://barbyesworld.blogspot.hu/2012/07/dijakat-kaptam.html
    :)

    VálaszTörlés
  2. Valami gyönyörű ez a kééék! :)

    VálaszTörlés
  3. Ez a kék nagyon szép! :) Nóri

    VálaszTörlés
  4. Sziasztok!Játék nálam: http://tundercica.blogspot.hu/2012/07/giveaway-nyeremenyjatek-nalam.html

    VálaszTörlés
  5. Köszi csajok :))) Szerintem is gyönyörű ez a kék! Imádom is :P

    VálaszTörlés
  6. wow, milyen szép élénk smink:)) apropó Essence: nem tudod véletlenül, hogy mikor lesznek 299 ft-os akciók az Essence-nél? Ha jól emlékszem, tavaly is augusztus elején volt. Köszönöm:))

    VálaszTörlés