A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Nail Club. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Nail Club. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. január 6., vasárnap

Nail Club Díszítőkövek

Sziasztok!

Először is BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK MINDENKINEK! :))
Remélem szuperjót buliztatok és mindenkinek jól sikerült a szilveszter! Nekem nagyon jó volt! Barátoknál házibuliban kezdtünk, aztán a helyi "discot" látogattuk meg. Fél 5-re értem haza. :)
Most viszont az új év első Nail Clubja van, megvolt ugye az első NC szülinap is.
Mint már írtam az előző postban is, hogy műkörmöm van jelenleg, ezért ezt a témát is előre elkészítettem. A továbbiakban nem tudom, hogy lesz a NC, mert abbahagyni nem szeretném, viszont a körmömtől sem szeretnék egyenlőre megválni. De ez majd elválik! :)
Most viszont nézzétek meg, mit készítettem erre az alkalomra.

2012. december 30., vasárnap

Nail Club - Boldog Szülinapot

Sziasztok!

Képzeljétek, ma 1 évesek lettünk a Nail Clubbal. Annyira gyorsan elrepült ez az év, hogy hihetetlen.
Ez alatt az 1 év alatt sok sok vendégünk volt 1-1 téma alkalmával. A mostani alkalomra próbáltunk minél több vendégbloggert visszacsábítani egy post erejéig. :)
Úgyhogy a post végén megtaláltok mindenkit, csak győzzétek végignézni! :P
Úgy beszéltük meg, hogy nem egyszerre postolunk, hanem este 18.00-ig akinek amikor jól esik!
Az én időm most jött el :)

2012. december 23., vasárnap

Nail Club Karácsony

Sziasztok!

Elérkezett a várva várt ünnep, a Karácsony! Túléltük a sokadjára beharangozott világvégét is (he-he) :)
Úgyhogy ezúttal egy karácsonyi manikűrrel kedveskedünk Nektek!
Nem is szaporítanám tovább a szót, beszéljenek a képek :)

2012. november 25., vasárnap

Nail Club Metallic Nails

Sziasztok!

Ismét Nail Clubbal jelentkezünk így két hét elteltével!
Mint már a címből láthatjátok, mostani témánk a METÁL, amit többféleképpen is lehet értelmezni! Metál, mint fémes szín, vagy metál, mint zenei stílus!
Én mindkét verziót elkészítettem, de olyan igazi fémes metál színem csak egy van, de a többinek is számomra igencsak metálos hatása van :D
Remélem tetszeni fog! 


Nézzétek:

2012. november 11., vasárnap

Nail Club Avantgard

Sziasztok!

Tudjátok, hogy ma vasárnap van? :P És ha vasárnap akkor Nail Club, főleg ha eltelt 2 hét az előző óta :D
Mint a címből már láttátok, mostani témánk az avantgard. Hát ez volt az a téma amivel olyan szinten megszenvedtem mint még soha! És nem is sikerült úgy, ahogy szerettem volna! Már művtöri könyveket bújtam, a neten is rengeteg mindent olvastam róla, mégsem jutottam egyről a kettőre! Nem találtam olyan képet ami tükrözné az Avantgard stílust és körömre átvihető lenne! Úgyhogy csináltam valamit... Vagy elfogadjátok avantgardnak, vagy megköveztek érte! :)
Ha kíváncsiak vagytok a bénázásomra akkor katt a továbbra:

2012. október 28., vasárnap

Nail Club Halloween

Sziasztok!

Ismét eltelt 2 hét, ami azt jelenti, hogy ma is összeáll a NC csapata, hogy bemutassa az alkotásait! :)
Mivel eléggé aktuális a dolog, ezért egy halloween körmös témával készültünk a csajokkal!
Igaz kis hazánkban még nem nagyon ünneplik a halloweent, de már itt is egyre elterjedtebb a dolog! És igazából nekem tetszik is az egész beöltözős, ijesztgetős, töklámpásos, boszorkányos dolog :)
De mielőtt még jobban elkalandoznék, nézzétek meg a munkáinkat!
Katt a továbbra :)

2012. október 14., vasárnap

Nail Club Music

Sziasztok!

Ismét eljött a Nail Club ideje! Mint a címből már láthattátok, a mostani témánk a zene! Ami nagyon nagyon közel áll hozzám, mióta az eszemet tudom! Imádom és hogy egy közhellyel éljek "Zene nélkül mit érek én?..."
Tehát a zene mindig jelentős szerepet töltött/tölt be az életemben. Nonstop zenét hallgatok, amikor csak tehetem, imádok táncolni, és énekelek is több helyen :) Szinte mindent meghallgatok/szeretek a mulatóstól a Kárpátián, Eddán keresztül, a pop és a mai discos zenéket is, ami kicsit ugye már technos, minimalos hangzású, de a rockot sem vetem meg (bizonyos kereteken belül, tehát a zúzós metál nem az én asztalom :D)
Mondhatni mindenevő vagyok zene téren :) De most visszakanyarodnék a témához a sztorizás után :)
Nézzétek meg a munkáinkat!

2012. szeptember 30., vasárnap

Nail Club cellux

Sziasztok!

Ma ismét Nail Clubbal jelentkezünk, mivel újra eltelt két hét, az előző óta. Remélem már mindenkinek sikerül újra visszarázódni a  suliba, hozzászokni a korán keléshez, a tanuláshoz, esetleg melóhoz...
De mivel még nagyon is szeptembert írunk, bár már szeptember utolsó napját tiporjuk, ezért még mindig picit sulis, picit irodai, témával készültünk mára. :)
Igen, a címből már kitalálhattátok, hogy a mostani alkalomra a celluxos technikát választottuk :)))


2012. szeptember 16., vasárnap

Nail Club Tribal Nails

Sziasztok!

Ismét gyorsan eltelt két hét, úgyhogy újra jelentkezik a Nail Club csapata! Ismét 2 új állandó tagot köszönthetünk köreinkben, akik ezen túl a csapatunkhoz tartoznak és 2 hetente vállalják a kihívásokat velünk! :)
De róluk majd később!
A mostani témától nem kicsit tartottam, ugyanis nem is tetszettek soha ezek a tribal (törzsi) vagy azték mintájú körmök! Mikor megbeszéltük, hogy legyen ez a feladat, végülis rábólintottam mert kihívás :)
Aztán elkezdtem nézelődni neten és találtam egy-két érdekeset, ami tetszett, de a kivitelezése katasztrófa lett, aztán úgy döntöttem, hogy magamtól próbálkozom! Igaz rendesen leegyszerűsítettem a dolgot, de ígérem még próbálkozok és ki fogom egészíteni a bejegyzést vele. :)
De addig is nézzétek meg, mit alkottam:

2012. szeptember 2., vasárnap

Nail Club Back To School

Sziasztok!

Ismét eltelt 2 hét ebben a rohanó világunkban. Elérkezett a szeptember (pedig mintha még most kezdődött volna a nyári szünet...) Kinek az iskola kezdődik újra, ki dolgozni indul....
De elsősorban most az iskolakezdésre koncentrálunk, mint ahogy a címből már kitalálhattátok :)

2012. augusztus 20., hétfő

Nail Club Flowers

Sziasztok!

Egy kicsit megkésve (technikai okok miatt) de elkészítettem én is az e heti Nail Clubos kihívást, ami nem másról szól, mint a virágok! A virágokról nekem nem csak a tavasz jut eszembe, hisz az egyik kedvenc virágom nem tavasszal, hanem nyáron nyílik! És ő nem más mint a kardvirág :)
Na de térjünk is vissza a témánkhoz :) Mindenképp szerettünk volna a lányokkal az ősz beköszönte előtt egy színes nyárias dolgot, ezért döntöttünk a virágok mellett!
Ez az alkalom kicsit különleges is, hisz tudjátok, hogy sajnos Krisz abbahagyta a blogolást, és Bogi is már régebben távozott tőlünk, ezért nagyon megfogyatkoztunk. És mindenképp szerettünk volna új állandó tagot, úgyhogy fogadjátok sok sok szeretettel Lorát :))) Ezentúl ő is velünk lesz minden alkalommal! :)

2012. augusztus 5., vasárnap

Nail Club Beach

Sziasztok!


Ismét eltelt 2 hét a nyárból! Így megint Nail Clubbal jelentkezünk! :)
Bár kicsit megfogyatkozva, de törve nem, haladunk tovább az úton.
Mostani témánk igazából eléggé kettős dologgá fejlődte ki magát, ugyanis először csak "kék"-nek indult, majd tovább boncolgattuk a témát és mivel döglesztő a hőség, eljutottunk odáig, hogy ne csak szimplán kék legyen, hanem mondjuk tenger, tengerpart, víz stb. Ebben ugye benne van a kék is, de mégis kicsit fűszeresebb az egész. :P

2012. július 22., vasárnap

Nail Club Stars

Sziasztok!

Ismét elérkezett a Nail Club ideje!
Sajnálatos módon Krisz abba hagyta a blogolást, és ezáltal kilépett a Nail Clubos csapatból is! :(
Mint már a címből kiderült a mostani témánk a csillagok!
Ha kíváncsiak vagytok, hogy oldottam meg a feladatot, kattintsatok a továbbra :)))

2012. július 8., vasárnap

Nail Club Pastel Nails

Sziasztok!


Ismét eltelt két hét, és ismét Nail Clubbal jelentkezünk. :)
Most a 2012-es nyár nagy divatszíneit azaz a pasztellt helyeztük előtérbe!
Remélem tetszeni fog nektek! :)

2012. június 24., vasárnap

Nail Club Francia

Sziasztok!

Megint eltelt a 2 hét és újabb Nail Clubbal jelentkezünk a lányokkal! Most a francia mani vonalát próbáltuk kisebb nagyobb sikerekkel megvalósítani!

2012. június 10., vasárnap

Nail Club Gyümölcsök

Sziasztok!

Ismét elérkezett a Nail Club ideje.
Mivel már benne járunk a nyárba hivatalosan is ezért úgy döntöttünk a csajokkal, hogy valami gyümölcsös dolgot kreálunk a körmünkre! Imádom a nyarat és hozzá  a gyümölcsöket is. Eper, sárgabarack, őszibarack,cseresznye, egres, málna, dinnye.... omnyomnoym :P

2012. május 27., vasárnap

Nail Club Geometria

Sziasztok!

Megint 2 hét eltelt... (észrevettétek, milyen gyorsan repül az idő????) De ez valahol jó hír, hisz újra összeállt a Nail Club csapata, hogy egy ötletes kreálmánnyal örvendeztesse olvasóit :)
A mostani alkalomra a geometriai formákat szerettük volna a körmünkre festeni! Bevallom azt hittem ez majd milyen egyszerű dolog lesz és ripsz-ropsz összedobom.... Hát nem.... Pfff
Komolyan visszasírtam a Water Marble technikát :D

2012. május 13., vasárnap

Nail Club Márvány Technika

Sziasztok!

Megint eltelt két hét, tehát újra jelentkezik a NAIL CLUUUB :)))) Remélem Ti is úgy várjátok ezeket a vasárnapokat mint mi!
Hosszas tanakodás után a márvány technikát választottuk. Nem kötöttük ki azt, hogy ki milyen módon készíti el, csak annyi volt a lényeg, hogy jól látható márvány minta legyen! Én a water marble technikát választottam! Egy csomó videót megnéztem youtube-on mielőtt nekiálltam. Tök egyszerűnek tűnik az egész, de én megszenvedtem vele rendesen :D
Ha kíváncsiak vagytok rá, mit hoztam össze, kattintsatok a továbbra :)

2012. április 29., vasárnap

Nail Club Állatkert

Sziasztok!

Újra itt a Nail Club! A héten, mint a címből már sejthetitek, állatmintás körmöket alkottunk. Mindenkinek a saját fantáziájára bíztuk, hogy komplett állatot, akár Hello Kitty-t vagy Miki egeret vagy épp Micimackót vagy zebra, kígyó, leopárd vagy bármilyen más állatmintát mázol a körmére. Természetesen a sablon és egyéb ilyen mesterséges dolog ki lett zárva, mivel sajátkezi munkákat szeretnénk látni!
Nézzétek én mit alkottam :)

2012. április 15., vasárnap

Nail Club Szivacsos Technika

Sziasztoook!

Ismét lejárt két hét (hogy rohan az idő) tehát ismét Nail Clubbal jelentkezünk! A mostani alkotások alap ötlete talán már a múltkori Nail Club bejegyzés kikerülése előtt eldőlt! :) Nem volt vita, hogy a SZIVACSOS TECHNIKÁT mutatjuk be Nektek! Gondolom sokan már tudjátok miről van szó! Én is mutattam már Nektek szivacsos technikás színátmenetes körmöt ITT.
Egy kis inspirálódás: